Hírek

Feeder Országos Bajnokságok a Maty-éren

Augusztus 14-től újra benépesült a Maty-éri versenypálya, hiszen elkezdődött a felkészülés a 2023-as Feeder Országos bajnokságokra, amelyek közül a Női, a Masters és az U25-ös kategóriákban avatnak bajnokot a hétvégén. 

Nyári horgásztábor a HECSMSZ szervezésében

Az egy hét alatt rengeteg élményben és kalandban volt részük a résztvevő gyermekeknek, megismerkedtek egymással, összebarátkoztak és szakértő oktatók, köztük világbajnok horgászok segítségével rengeteg hasznos ismeretre tettek szert.

Halőrzési körkép a HECSMSZ vizekről

A szövetség halőri állományának sokrétű feladatokkal kell megbirkózniuk, amelyek mind szakmailag, mind fizikailag megterhelőek tudnak lenni. Az első félév elteltével a halőri csoport vezetője, Dávid Imre foglalta össze a nagyobb volumenű történéseket.

Ponty és harcsaivadék telepítés

Június végén, július elején előnevelt ponty és harcsaivadék telepítését végezte szövetségünk a Tisza-folyón és hullámtéri holtágain.

HECSMSZ Egyéni Bajnokság 2023 Maty-ér

Július 1-2.-án zajlott a Maty-éren a finomszerelékes egyéni bajnokság, ahol 5 kategóriában, női, veterán, felnőtt, U15 és U20 mérhették össze tudásukat a Csongrád-Csanád vármegyei horgászok.

 


 


 


MAGYAR HORGÁSZKÁRTYA

SZOLUNÁRIS NAPTÁR

ORSZÁGOS VÍZJELZŐ SZOLGÁLAT

 ORSZÁGOS METEOROLÓGIAI SZOLGÁLAT

 













  
© 2017-2022 Horgász Egyesületek Csongrád Megyei Szövetsége