A női horgászok még mindig sokkal kevesebben vannak, mint a férfiak, az pedig, hogy valaki hölgy létére vezető beosztást vállaljon egy horgászegyesületben, szembeötlő ritkaság.
A női horgászok még mindig sokkal kevesebben vannak, mint a férfiak, az pedig, hogy valaki hölgy létére vezető beosztást vállaljon egy horgászegyesületben, szembeötlő ritkaság.
A tavasz első napján, azaz március elsején kezdődött meg a Horgász Egyesületek Csongrád Megyei Szövetsége által kezelt vizeken a haltelepítések sora.
A közelmúltban tartotta tisztújító közgyűlését, egyben fönnállásának húszesztendős évfordulóját is megünnepelve a Földeáki Horgászegyesület.
Új elnöke van a hódmezővásárhelyi Dobó Ferenc Horgászegyesületnek. Az első Csongrád megyei horgászegyesületi elnökhölgy Borda Anikó.
Halfauna, horgászat a Maroson – 2.
Hogyan lehet a legeredményesebben horgászni a Maroson, s mire a legérdemesebb?
A megnyitón köszöntőt mondott: Dr. Semjén Zsolt Miniszterelnök-helyettes, Dr. Fazekas Sándor Földművelésügyi miniszter, Dr. Szűcs Lajos MOHOSZ elnök, valamint a díszvendég Szlovákia Földművelésügyi Minisztériumának és vadász szervezeteinek képviselője.
Márna, domolykó, harcsa, szigetek, rohanó sodrás – kulcsszavak, ha a Marosról beszélünk. Gyors áradás, gyors apadás; nagy mélységek, elképesztő sekélységek, sokszor minden átmenet nélkül, egymás mellett.
A horgászsport ma már hivatalosan is elismert szakág. A MOHOSZ, mint hivatalos sportági szakszövetség a Magyar Versenysport Szövetség tagjaként is hozzájárul a nemzet sportsikereihez.