Hírek

Halfaunisztikai kutatás a Tisza ártéri vizeiben

Az idei árhullám a megszokottnál később érkezett, és a halgazdálkodási hatása is másként alakult, mint az egy tavaszi áradás esetében várható.

A Medárd napi esők nyár elejétől intenzív áradást indított folyóinkon. Az előrejelzések szerint árhullámnak a mederben kellett volna maradnia, azonban az újból megeredő esők hatására kilépett az ártérre.

 A visszahúzódó víz nyomán hatalmas szúnyog felhők lepték el nem csak az árteret, de az egész országot, ugyanakkor a mentetlen oldalon maradt kopolyák vizében halivadék is mutatkozott. A Horgász Egyesületek Csongrád Megyei Szövetsége rendelkezésre álló eszközeivel igyekezett felmérni azt, hogy költséghatékony hol lehet az őshonos halállomány mentést elvégezni, azonban szakembereinknek azt kellett megállapítania, hogy a fokokban hemzsegő ivadék nagyobbik hányada, olykor akár 95 százaléka idegenhonos fajokból, főleg busából áll. Az ártér kint rekedt vizeiben végzett próbahalászatok ugyanazt az eredményt adták.

 A Tisza más területein dolgozó kollégákkal és halászati kutatókkal konzultálva körvonalazódott, hogy a nyár elején már felmelegedő vízhőmérséklet mellett intenzív csapadékra támaszkodó árhullám, tökéletes ívási feltételeket biztosított idegenhonos halainknak, így elsősorban a 20 fok fölötti vízhőmérsékletet igénylő ás áramló vízben ívó, lebegő ikrát rakó busa féléknek és amurnak. A mostani ivadék tömeget az magyarázza, hogy a ívás az árhullám kezdetén lezajlott és a lebegő ikrát, illetve az ép kikelő lárvát terítette szét a hullámtérbe kiáradó folyó. A sekély tápanyag dús vízben az ivadék magas megmaradási arány mellett igen jól fejlődött, és 5-7 centiméteres méretben húzódhatott vissza a folyóba,  illetve az ártér nagyobb víztereibe.

A fentieket támasztotta alá a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Intézete szarvasi Halászati Kutató Intézetének (HAKI) munkatársainak augusztus 17-18 és szeptember 5-én az alsó-Tisza hullámtéri vizeiben végzett halfaunisztikai kutatásai is.  A Nemzeti Biodiverzitás-monitorozó Program keretében végzett felmérés elsődleges eredményeként jelentkezett az idei idegenhonos ivadék szokásosnál nagyobb mennyisége. Körtvélyesen és Mártélyon, majd a védett holtágakon vízre szálló kutatók részletes szakmai jelentésről későbbiekben (amint megkapjuk) hírt adunk.

 

HECSMSZ

 


 


 


MAGYAR HORGÁSZKÁRTYA

SZOLUNÁRIS NAPTÁR

ORSZÁGOS VÍZJELZŐ SZOLGÁLAT

 ORSZÁGOS METEOROLÓGIAI SZOLGÁLAT

 













  
© 2017-2022 Horgász Egyesületek Csongrád Megyei Szövetsége