Hírek

2017. A halőrzés technikai megalapozásának éve

2017. A halőrzés technikai megalapozásának éve

Május elején megkezdődött a a Földművelésügyi Minisztérium Halgazdálkodási Alapjából 100 %-os támogatással biztosított halőri egyenruhák és a 70-%-os támogatással beszerzett technikai eszközök átadása.

A Földművelésügyi Minisztérium (FM) a MOHOSZ szervezetével, mint stratégiai partnerével támogatási szerződéseken keresztül a Halgazdálkodási Alapból kiemelten támogatja az állami tulajdonú természetes vizek halászati őrzésének fejlesztését, a nyilvántartott halgazdálkodási vízterületekben élő, nemzeti kincsnek és természeti értéknek minősülő őshonos halállományok védelmét. Hét sikeresen lezárt közbeszerzési eljárást követően a szerződéskötések után május elején megkezdődhetett a halőrzést támogató technikai eszközök, valamint a halőri egyenruhák több ütemben tervezett átadása.

A megkötött szerződések alapján lebonyolított beszerzések közbeszerzési költségeket is tartalmazó bruttó támogatási értéke 368 millió Ft, az önrészeket is tartalmazó teljes beszerzési összeg pedig 470 millió Ft. Az elbírálás után a rendelkezésre álló keretből végül 20 tagszövetségnek, 75 egyesületnek és a feltételeknek megfelelő két speciális jogállású tagnak összesen 447 darab eszközt sikerült biztosítani. Az eszközök 70%-os vissza nem térítendő állami támogatással, külön használói megállapodással kerülnek a végfelhasználókhoz.

 

 

Az egyenruha-támogatások tárgyában 153 szervezettől 520 garnitúrára érkezett igény. Az FM-től kapott több mint 100 millió forintból most 101 halgazdálkodónál 398 fő rendészeti és szakmai képzettséggel rendelkező hivatásos halőrt lehet teljes egyenruházattal felszerelni, s itt a támogatás mértéke már 100%!

Május 5-én délelőtt a FŐHESZ dunaparti székhelyén lezajlott sajtó nyilvános átadási ceremónián A terepjárók ünnepélyes átadásán a résztvevő szövetségi képviselőket Dr. Bitay Márton Örs, Fölművelésügyi Minisztérium államtitkára, Dr. Nyitrai Zsolt stratégiai társadalmi kapcsolatokért felelős miniszterelnöki megbízott, Dr. Szűcs Lajos, MOHOSZ elnök és Dr. Dérer István, MOHOSZ elnökhelyettes köszöntötte.

 

 

 

Dr. Szűcs Lajos - "A mai nap a MOHOSZ szemszögéből" - A járművek bemutatása és a szükséges adminisztrációt követően a halőr kollégák végre birtokba vehették a terepjárókat.

 A HECSMSZ halőri csapatának képviselői Bognár Sándor és Dávid Imre vették át az új Toyotát.

 

 

 

 

HECSMSZ

 


 


 


MAGYAR HORGÁSZKÁRTYA

SZOLUNÁRIS NAPTÁR

ORSZÁGOS VÍZJELZŐ SZOLGÁLAT

 ORSZÁGOS METEOROLÓGIAI SZOLGÁLAT

 













  
© 2017-2022 Horgász Egyesületek Csongrád Megyei Szövetsége