Hírek

Elhunyt Dr. Horváth Károly a HECSMSZ Intéző Bizottságának örökös tagja

Életének 91. évében elhunyt Dr. Horváth Károly a Csongrád megyei Horgász Szövetség Intéző Bizottságának Örökös tagja, főiskolai tanár, a Szegedi Élelmiszeripari Főiskola – ma a Szegedi Tudományegyetem Mérnöki Kar – volt főigazgatója.

Dr. Horváth Károly 1926. április 14-én született Szegeden, alapképzettsége szerint vegyésztechnikus, majd munka mellett megszerezte a biológia-földrajz szakos végzettséget a szegedi egyetemen. Első munkahelye 1944-ben a Magyar Len- és Jutaipar Rt. szegedi gyára, ahol vegyésztechnikusként dolgozott. 1945-től nyugdíjba vonulásáig különböző beosztásokban tevékenykedett az SZTE Mérnöki Karán. 1967-ben summa cum laude minősítéssel védte meg egyetemi doktori címét általános mikrobiológiából. Tanítványait szerette, tisztelte. Kiemelkedő oktatói, intézmény vezetői munkája elismeréséül számos szakmai és állami kitüntetés, többek között a Munka Érdemrend ezüst és arany fokozatának birtokosa.

Munkája és családja mellett az életében kiemelt helyet kapott szeretett folyója a Tisza és szenvedélye a horgászat. Kisgyermek korától szorosan kötődött a folyóhoz. Eleinte halászok segédjeként, majd önállóan az akkori halászati nagy bérlőtől váltott engedély birtokában járta a vizet, és fürkészte a halfogási lehetőségeket. Kitűnő kapcsolatteremtő képessége, jó kedélye, közvetlen személyisége miatt közismert és népszerű alakja volt a szegedi horgász közéletnek. Hamar bekapcsolódott a horgászegyesületi munkába. A Szegedi Herman Ottó Horgász Egyesület vezetőségében vállalt tisztségét, majd Megyei Szövetség Intéző Bizottságának tagjává választották. Később a megyei Jelölőbizottság elnöki, megyei Vizsgabizottság elnöki, és egy ciklusban a MOHOSZ Ellenörző Bizottságának elnöki tisztségét is betöltötte.

Tisztelettel emlékezünk Dr. Horváth Károlyra, Karcsi Bácsira, emlékét kegyelettel megőrizzük, nyugodjék békében.

Búcsúztatása 2017. április 20.-án délután 15:00 órakor lesz a szegedi belvárosi temető ravatalozójában.

HECSMSZ

 


 


 


MAGYAR HORGÁSZKÁRTYA

SZOLUNÁRIS NAPTÁR

ORSZÁGOS VÍZJELZŐ SZOLGÁLAT

 ORSZÁGOS METEOROLÓGIAI SZOLGÁLAT

 













  
© 2017-2022 Horgász Egyesületek Csongrád Megyei Szövetsége