Hírek

Halak napja

A Magyar Haltani Társaság javaslatára az FM Horgászati és Halgazdálkodási Főosztálya, a Magyar Országos Horgász Szövetség, a Magyar Akvakultúra és Halászati Szakmaközi Szervezet, valamint az Akvaristák Magyarországi Egyesülete közös döntést hozott arról, hogy 2017-től minden év március 20. napja legyen a Halak napja.

E jeles nap elsődleges célja a halak további népszerűsítése, mert megítélésünk szerint még ma sem mindig kapják meg a társadalomtól azt a figyelmet, amelyet jelentőségüknél fogva megérdemelnének.
Terveink szerint ezen a napon, illetve e nap naptári környezetében valamennyi halakkal kapcsolatban álló, vagy azokkal akár csak érintőlegesen is foglalkozó szervezet a saját profiljának legjobban megfelelő módon hívhatja fel a figyelmet a halakra, azok megbecsülésére és a halakkal, az élőhelyekkel kapcsolatos általános és aktuális témák, feladatok jelentőségére.

 

 

Közösen szeretnénk további partnereket is találni a jelentős hagyományokkal és tudományos háttérrel, szakmai tapasztalattal rendelkező, őshonos magyar halfajokra fókuszáló magyar halgazdálkodás, a halas kutatás-fejlesztés, a haltermelés, az akvakultúra, a halfogás, mint rekreációs tevékenység, a horgászsport és horgászturizmus valamint iparágai, az akvarista tevékenység, vagy éppen az egészséges halfogyasztást is népszerűsítő minőségi halas gasztronómia, a halas táplálék-kiegészítők gyártása területén – mindenhol, ahol a halakkal kapcsolatban állnak. Ezen szereplők a későbbiekben saját rendezvényeket is ráépíthetik erre a kiemelt eseményre és mindez együttesen jelentősen hozzájárulhat a magyar „halas” ágazat, a szakma, az érintett társadalmi csoportok egységes fellépéséhez a halak és a vizek érdekében is.
A halak napja első központi eseménye az a konferencia lesz, amelyre a média képviselőinek jelenlétében 2017. március 20-án 10 óra 30 perckor kerül sor a Magyar Országos Horgász Szövetség székházában (1124 Budapest, Korompai utca 17.). A rendezvényen a szervezők által felkért előadók egy-egy népszerű-, vagy aktuális témát járnak körül a halakkal kapcsolatban, több oldalról is megvilágítva az egyes folyamatokat. Az előadások után kerül sor a MOHOSZ - Ma-HAL Stratégiai Együttműködési Megállapodás ünnepélyes aláírására is, végül a konferencia kb. 12 óra 30 perckor egy állófogadással zárul.

A konferencia fővédnöke dr. Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter, aki személyesen részt is vesz a rendezvényen.


Tisztelt Partnereink!

Ha az ötlet, a „halak napja” szimpatikus az Önök számára, akkor örömmel várjuk jelentkezésüket rendezvényünkre, melyet a fenti szervezetek hivatalos címein, vagy közvetlenül a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. elektronikus címre írva tudnak megtenni. Felhívjuk a figyelmet arra, hogy a megjelenés a terem befogadóképessége okán előzetes regisztrációhoz és részvételi visszaigazoláshoz kötött.
Ha a konferencián történő megjelenésen túl valamilyen egyéb formában (helyi rendezvény, népszerűsítés, stb.) is fel kívánják használni az általunk kínált lehetőséget, akkor az erre vonatkozó tájékoztatásukat szintén köszönettel vesszük.

Forrás: MOHOSZ

 


 


 


MAGYAR HORGÁSZKÁRTYA

SZOLUNÁRIS NAPTÁR

ORSZÁGOS VÍZJELZŐ SZOLGÁLAT

 ORSZÁGOS METEOROLÓGIAI SZOLGÁLAT

 













  
© 2017-2022 Horgász Egyesületek Csongrád Megyei Szövetsége