Hírek

Keszeg ivadék telepítés

Keszeg ivadék telepítés

A tavasz első napján, azaz március elsején kezdődött meg a Horgász Egyesületek Csongrád Megyei Szövetsége által kezelt vizeken a haltelepítések sora.

A HECSMSZ által kezelt vízterületekbe 2017-ben elsőként keszeg ivadék kihelyezése történt.

A Hajdúszoboszlói Bocskai Halászati Kft-től vásárolt 4.000 kg egynyaras dévérkeszeg ivadékból az első szállítmány délután 3 órakor érkezett a Maty-éri víztározó északi zárógátjához.

A keszeg ivadékok második tétele március másodikán érkezik az Atkai holtágra.

 

A telepítések sora növendék pontyok kihelyezésével folytatódik március 6. és 7-én, majd a Szövetség saját tógazdaságának tavaszi lehalászása után először március 11. és 12-én, majd március 18. és 19-én folytatódik. A jelzett hat napon mintegy 20.000 kg növendék ponty kihelyezésére kerül a szövetség által kezelt vízterületekbe, így a Tisza, Maros és Körös folyók Csongrád megyei szakaszába, a Maty-éri víztározóba, az Atkai, Gyálaréti, Körtvélyesi és Akolszögi holtágakba és az Algyői főcsatornába.

Képek a keszeg ivadék telepítésről

 

 

 

 

 

További képek ITT !

HECSMSZ

 


 


 


MAGYAR HORGÁSZKÁRTYA

SZOLUNÁRIS NAPTÁR

ORSZÁGOS VÍZJELZŐ SZOLGÁLAT

 ORSZÁGOS METEOROLÓGIAI SZOLGÁLAT

 













  
© 2017-2022 Horgász Egyesületek Csongrád Megyei Szövetsége