Márna, domolykó, harcsa, szigetek, rohanó sodrás – kulcsszavak, ha a Marosról beszélünk. Gyors áradás, gyors apadás; nagy mélységek, elképesztő sekélységek, sokszor minden átmenet nélkül, egymás mellett.
Halfauna, horgászat a Maroson – 1 rész.
A Kárpátokból az ország délkeleti szögletébe érkező Maros teljes hossza, a forrástól a Tiszába való betorkollásig 725 kilométer, magyar szakasza mindössze 48 kilométer, ebből 18 kilométeren is határfolyó Magyarország és Románia között. Ám ebben a 48 kilométerben benne van minden, amiről egy vadvízi horgász álmodik – ugyanakkor tudni kell, hogy sokszor az átlagot jóval felülmúló fáradozások után várható eredmény. A Maros nem adja könnyen halait.
S mi jellemzi a Maros halfaunáját? Erről Sallai Zoltánt kérdeztük, aki a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság megbízásából végzett erre vonatkozó kutatásokat munkatársaival együtt, éveken át, a Nimfea Természetvédelmi Egyesület keretében, s az Országos Halászati Adattár vonatkozó adatait is figyelembe vette. (A kutatóhalászatot a legkevésbé fajspecifikus – tehát a vizsgált vízterület halállományának föltérképezését a leginkább biztosító -- fogási eszközzel: jól beállított, a halakat csak néhány perces időtartamra megbénító elektromos halászgéppel végezték.)
Munkában a Kutató - halászat a sekélyben gázolva
-- A Maros teljes hazai szakasza a márnaszinttájba tartozik, a határhoz közeli, felsőbb hányada annak is a felső részébe – mondja. -- Az erős sodrás jó oxigén-ellátottsággal párosul, és a szennyezés is sokat csökkent a rendszerváltozás óta, amikor a vízgyűjtő messze legnagyobb hányadát adó romániai területen sok szennyező üzem bezárt, a határon innen pedig megépült a makói biológiai szennyvíztisztító. A szennyezés, ha időnként jön is a határon túlról, az erős sodrás miatt gyorsan levonul. Mindez meghatározza a folyó halállományának milyenségét.
-- Az ötven, a Marosban kimutatott halfajból a horgászhalak között a márnának van az egyik legstabilabb állománya – ismerteti a szakember. Minden vizsgált évben sok volt belőle az ivadék, illetve fiatalabb példányai is előkerültek – ez jó szaporodási, ivadéknevelkedési lehetőségre utal. Stabil a balin-, és a harcsaállomány is, ezekből is sok ivadék mutatkozott. Szintén jónak mondható a süllőállomány, a legkülönfélébb korosztályú halak előkerültek belőle. A kősüllő a Marosban csak elenyésző mennyiségű – derül ki az adattárból; a kutató nem is találkozott vele (ami érthető, hisz ez a hal a süllőnél sokkal kevésbé áramláskedvelő). A csuka kevés a kimutatások szerint. A ponty állománya is kicsi, de stabil – ivadékot többször sikerült fogni a kutatóhalászatok során; általában tő- s nyurgapontyokat. Kecsegével a szakember nem találkozott – ennek oka, hogy ez a hal a legmélyebb szakaszokon, gödrökben tartózkodik, a kutatóhalászat pedig a parti zónában történt --, az adattárban csekély mértékben és rapszodikusan szerepel. A nem őshonos, de horgászatilag jelentős amurból az adattár szerint a legnagyobb mennyiség 520 évi kiló volt a vizsgált időszakon belül. Érdekesség: angolna is akad a Marosban: az adattárban minden évben szerepelt néhány kilóval ez a hal, míg itt halászat folyt (a legnagyobb példány másfél méteres volt).
Növendék márnák és magyar bucók a kutató hálójában
Az összes horgászhal közül a legstabilabb az „egyéb” kategóriába tartozó -- az adattárban faj szerint nem elkülönülő -- domolykó állománya. Minden korosztályból bőven került elő a kutatóhalászat során. A keszegek közül legbiztosabb a karikakeszeg-állomány helyzete, ennél valamivel kevesebb a szilvaorrú, a bagolykeszeg, a jász, a paduc mennyisége, ennél is szerényebb a dévéré. Gardát a szakember szerint azért jeleznek ritkán az adatok, mert ez a nyílt víz hala, s kevés került a part menti halászógép közelébe, az adattárban pedig elkülönítve nem szerepel. Menyhalból félméteres példányokat is felszínre hozott az elektromos eszköz, főleg a kövezéseken. Nagyon kevés a sügér, ez abból adódik, hogy e hal elsősorban látása alapján leli föl a táplálékot, és a hordalékdús Marosban rosszak a látásviszonyok. A gébek közül a tarka, majd a folyami géb hódította meg a folyót (de nem annyira, hogy „gébmizéria” legyen, mint más gébfajok esetében a Dunán, viszont süllőtáplálékként jelentősek). A nem őshonos ezüstkárászból, razbórából, mint szinte minden vizes élőhelyen, itt is szép számmal akad, kis mennyiségben pedig – a szintén nem őshonos -- fekete törpeharcsa s a naphal is.
Következzék néhány védett különlegesség! A Marosban összesen 12 védett hal jelenlétét sikerült igazolni. A sujtásos küsz egészen a torkolatig jelen van – legközelebb a Felső-Tiszán és mellékfolyóiban találkozni vele az országban. A magyar bucónak nagyon stabil az állománya – volt, amikor több mint húsz példányt is fogott az elektromos eszköz egy 200 méteres szakaszon. A német bucó szintén jelen van, éppúgy, mint a széles, illetve a selymes durbincs. A halványfoltú, s a homoki küllő, illetve a kőfúró vagy törpecsík is előkerült. A nem túl régen védetté nyilvánított szivárványos ökléből egyre több akad. Ez annak tulajdonítható, hogy a vízminőségnek a rendszerváltozás utáni javulásával újra megjelent a folyóban a kagyló, egészen pontosan a tompa folyami kagyló -- így a kagylót halbölcsőként igénybe vevő szivárványos ökle szaporodása is biztosított.
Farkas Csaba
(Folytatása következik)
