A 2025-ben első alkalommal megrendezett Mártélyi Halfesztivál kedvező fogadtatására és sikerére alapozva 2026-ban ismét megrendezzük rendezvényünket, amelynek megvalósítására ezúttal a Vackor Környezet- és Természetvédelmi Egyesülettel együttműködésben kerül sor.
A tavalyi fesztiválon több száz látogatót köszönthettünk, akik a változatos halételek mellett színes színpadi programokon vehettek részt, valamint minőségi kézműves termékek közül válogathattak. A nagy érdeklődésre és a pozitív visszajelzésekre tekintettel az idei évben tovább bővített, háromnapos programsorozattal várjuk az érdeklődőket.
A 2026. évi rendezvény célja, hogy a gasztronómiai és kulturális programok mellett a tájgazdálkodáshoz kapcsolódó szakmai ismeretek – ezen belül a természetvédelem, a halgazdálkodás és a vízparti élet kérdéseinek – bemutatására, valamint az érintett szervezetek és szakmai szereplők közötti kerekasztal-beszélgetésekre is lehetőséget teremtsen.
Az idei esztendőben háromnaposra tervezett program a szakmai résszel veszi kezdetét október 16-án, - pénteken 14 órakor - a Bodnár Bertalan Természetvédelmi és Környezetvédelmi Oktató Központban.
Az előadásokon való részvétel ingyenes, de az Oktató Központ befogadóképessége miatt korlátozott, így regisztrációhoz kötött.
Regisztráció az alábbi linken:LINK
![]()
![]()
![]()
Szombaton az Ifjúsági Szálló területén 10 órától kezdődnek a színpadi programok, és a kézművesvásár is ettől az időponttól látogatható. A halfőző verseny természetesen már a reggeli órákban elkezdődik, melyre idén is három kategóriában – tiszai-körösi jellegű halászlé, dunai halászlé, illetve egyéb halétel kategóriákban - várjuk a nevezőket.
Nevezés: Halfőző verseny nevezés
A Mártélyi Hal- és Vízválasztó Fesztivál színpadi programjai szombaton 10 órakor a fesztivál hivatalos megnyitójával kezdődnek. A nap során a szakmai és szórakoztató programok egymást váltva kínálnak tartalmas kikapcsolódást minden korosztály számára.
A legkisebbeket és a családokat 10:30-tól a Grimmbusz Színház előadása várja, amely gyermekek és felnőttek számára egyaránt tartalmas és szórakoztató programot kínál.
11:30-tól a hal és a víz témaköréhez kapcsolódó szakmai beszélgetésekre kerül sor. Többek között szó lesz a horgászat és a halászat kapcsolatáról, a halfogyasztás magyarországi múltjáról és jelenéről, a vízminőségnek a halak szempontjából fontos kérdéseiről, valamint a halászatról mint ősi mesterségről. A programot egy kerekasztal-beszélgetés zárja, amelynek központi kérdése: „Keressük a közös nevezőt! Mi a legjobb a halaknak?”
15 órakor kerül sor a halfőző verseny eredményhirdetésére, majd 15:30-tól Rekop György stand-up előadása gondoskodik a jó hangulatról.
16:15-től Nemes Levente „Versek 12 húron” című műsorát hallgathatják meg az érdeklődők, amelyben a dalszerző-előadó versekkel és zenével várja a közönséget.
A szombati színpadi programot 17 órától a Wiadawö osztrák trió és a Mentés Másként formáció közös zenei műsora zárja.
![]()
![]()
Vasárnap 10 órától folytatódik a kézművesvásár, emellett több szakmai programmal is várjuk az érdeklődőket. A nap folyamán kerül sor az Alsó-Tiszai Csónakos Pergető versenysorozat zárófordulójára (link a versenyhez!), majd 13 órától a Népzenei Kamaraműhely muzsikával és táncházzal várja a látogatókat. 14 órakor a horgászverseny eredményhirdetésére kerül sor, ezt követően pedig az Ifjúsági Szálló előtti partszakaszon haltelepítést végzünk. A délutáni programot 14:30-tól a Csürhe Banda koncertje színesíti.
A szakmai és gasztronómiai programok mellett a gyermekekre is gondolunk: játékos és kreatív foglalkozásokkal, arcfestéssel, nemezeléssel és további, kézműves tevékenységekkel várjuk a legkisebbeket. A programok célja, hogy a gyermekek játékos formában ismerkedhessenek meg a természet értékeivel, a hagyományos kézműves technikákkal, és közben tartalmasan tölthessék el a fesztiválon töltött időt.
A rendezvény ideje alatt lehetőség lesz halászlé és egyéb ételek, valamint italok vásárlására is!
A Fesztivál mindenki számára nyitott, ingyenesen látogatható!
Éljünk, mint hal a vízben!
TERVEZETT PROGRAM
2026. október 16., péntek
Oktatási Központ
14:00 – Szakmai megnyitó
14:20–18:00 – Programok
- Halastavak jelene és jövője – beszélgetés
MOHOSZ – MAHAL – ATIVIZIG – KNPI – Hidrológiai Társaság - Élővizeink. Élő vizeink? – beszélgetés
ÉKFM – OVF – BME – Vízválasztó Mozgalom
18:00 – VÍZió
Mozgás, vízgazdálkodás másképp
20:00 – JÖVŐKÉP
Beszélgetés Magyarország leendő tájgazdálkodásáról
Regisztráció az alábbi linken:LINK
2026. október 17., szombat
7:00 – Táncmeditáció a vízért
Oktatási Központ
9:00–16:00 – CIVILEK a VÍZÉRT kiállítás
Szakmai programok:
- 16:00 – Egyenes vagy kanyargós?
Folyók rehabilitációja – előadás - 17:00 – Duzzasztó vagy fenékküszöb? Mire szavaznának a halak?
Kerekasztal-beszélgetés - 18:30 – Halvidék
Előadás - 19:00 – Vacsora
Ifjúsági Szálló
- 11:00 – Halkolbász lovagrend – látványtöltés
- 11:30–13:30 – Halkóstoló az ecsegi halászokkal
- 14:00 – Halkolbász lovagrend – látványtöltés
Színpadi program
- 10:00 – Megnyitó
- 10:30 – Grimmbusz színház előadás – gyermekek és felnőttek részére
- 11:30–15:00 – Szakmai programok
- Horgászok és/vagy halászok
- Halfogyasztás Magyarországon régen és ma
- Vízminőség a halak szemszögéből
- Halászat, mint ősi mesterség
- Kerekasztal-beszélgetés: Keressük a közös nevezőt! Mi a legjobb a halaknak?
- 15:00 – Halfőző verseny eredményhirdetése
- 15:30 – Rekop György stand-up / előadás
- 16:15 – Nemes Levente: Versek 12 húron – dalszerző-előadó
- 17:00 – Muzsikál a Wiadawö osztrák trió és a Mentés Másként formáció
Terepi program
Indulási helyszín: Oktatási Központ
- 14:00 – Körtvélyesi-holtág rehabilitáció megtekintése lovaskocsival
- Maximum 20 fő, regisztrációhoz kötött program
2026. október 18., vasárnap
7:30 – Hangfürdő
Szakmai programok 9:00–13:00
- 9:00–10:30 – Tájhasználat-váltás az ártereken
- 10:30–12:00 – Társadalmi nyomásgyakorlás
Zöld Gerilla Mozgalom, Vízválasztó Mozgalom, Vízőrző Mozgalom, MOHOSZ - 12:00–13:00 – Vizeinkről fotós szemmel
13:00–14:00 – Népzenei Kamaraműhely
Muzsika és táncház
14:00 – Csónakos Pergető Horgászverseny eredményhirdetés
14:30 – Haltelepítés a vízparton
14:30–16:00 – Csürhe Banda

























