Hírek

Új helyszínen a HECSMSZ Egyéni Bajnokság

A 2026-os HECSMSZ Egyéni Bajnokság több szempontból is mérföldkőnek számított. Az idei évben ugyanis új helyszínként a Gyálaréti Holt-Tisza Lisztes szakasza adott otthont a megmérettetésnek, ráadásul a hagyományos finomszerelékes kategóriák mellett első alkalommal feeder kategóriában is bajnokot avattunk.

A versenyt megelőző edzésnap még visszafogott halfogást hozott, így sokan kérdésként kezelték, mire lehet számítani az éles versenynapokon. A rajtot követően azonban hamar kiderült, hogy a holtág lakói aktívabbá váltak, vagy éppen a versenyzők találták meg a megfelelő etetőanyag-csali kombinációt. Több 10 kilogramm körüli fogás is született, és bár a felkészülés során sokan a rakósbotok mellett gyűrűs botokat is előkészítettek, végül a legtöbb esetben nem volt szükség alternatív megoldásokra.

Az első versenynapon a női kategóriában induló Dömösi Ferencné érte el a legnagyobb összfogást, közel 9,4 kilogrammos eredménnyel. Szintén figyelemre méltó teljesítményt nyújtottak az U15-ös versenyzők, akik közül többen 6-8 kilogramm közötti fogással zártak. A forduló legnagyobb halát is egy fiatal versenyző fogta. Nagy-Molnár Nimród Tibor egy közel 6 kilogrammos amurt akasztott meg, amelyet magabiztos fárasztást követően sikeresen szákba is terelt.
Az első forduló eredményei alapján rendkívül szoros verseny alakult ki valamennyi kategóriában, így a második napra gyakorlatilag minden fontos kérdés nyitott maradt.

 

A kétnapos verseny során összesen 227 kilogramm hal került mérlegelésre. Bár ez a mennyiség elmarad a nagy nemzetközi versenyeknek otthont adó Maty-ér fogási adataitól, a versenyzőnkénti napi átlagfogás így is meghaladta az 5 kilogrammot.

A Gyálaréti Holt-Tisza változatos halállománya jól vizsgázott. A pontyok mellett számos keszeg, kárász, valamint néhány növendék szürkeharcsa is horogra került. A versenypálya ugyan alapvetően egyenletesnek bizonyult, mégis komoly fejtörést okozott a résztvevőknek. A második fordulóban jelentős helyezésbeli változások történtek: több, az első napon jól szereplő horgász a szektor végén zárt, míg mások jelentősen javítani tudtak. A frontos időjárás is befolyásolta a halfogást. Míg az U15-ös korosztály elsősorban a keszegek és kárászok rendszeres fogásával érte el eredményeit, addig a felnőtt versenyzők többsége a pontyfogásra építette taktikáját, amely nem minden esetben bizonyult kifizetődőnek.

A 2026-os HECSMSZ Egyéni Bajnokság végeredménye

Női kategória

  1. Dömösi Ferencné – 2 pont, 12 460 g

  2. Berkes Magdolna – 4 pont, 3 250 g

Felnőtt kategória

  1. ifj. Lengyel István – 5 pont, 15 880 g

  2. Rozgonyi Sándor – 9 pont, 15 440 g

  3. Győri Zoltán – 9 pont, 14 920 g

Veterán kategória

  1. Lengyel István – 5 pont, 17 710 g

  2. Mucsi Lajos – 5 pont, 12 330 g

  3. Almási László – 6 pont, 12 140 g

U15 kategória

  1. Nagy-Molnár Nimród Tibor – 3 pont, 14 520 g

  2. Csáti Ambrus – 6 pont, 12 950 g

  3. Laczi Domonkos Gábor – 8 pont, 10 740 g

Feeder egyéni bajnokság

  1. Prágai Zsolt – 4 pont, 13 730 g

  2. Szabó Ernő – 5 pont, 11 330 g

  3. Csengery Ádám – 5 pont, 9 380 g

A bajnokság eredményei alapján kialakult az a keret is, amely a HECSMSZ-t képviseli majd a Tagszövetségi Csapat Országos Bajnokságon.

A csapat tagjai:

  • Felnőtt: ifj. Lengyel István, Rozgonyi Sándor, Győri Zoltán, Huszár Máté Levente
  • Veterán: Almási László
  • Női: Berkes Magdolna
  • U20: Csáti Ambrus
  • U15: Nagy-Molnár Nimród Tibor

A 2026-os HECSMSZ Egyéni Bajnokság sikeresen mutatta be a Gyálaréti Holt-Tisza Lisztes szakaszában rejlő versenylehetőségeket. Az új helyszín kiegyensúlyozott pályának bizonyult, ugyanakkor kellően változatos és technikás kihívást jelentett a résztvevők számára. A két nap során szoros küzdelmek, látványos fordulatok és kiemelkedő egyéni teljesítmények jellemezték a versenyt.

Külön örömteli volt a fiatalok eredményes szereplése, valamint a feeder kategória sikeres bemutatkozása. A bajnokság méltó módon döntötte el a megyei bajnoki címek sorsát, miközben kijelölte azokat a versenyzőket is, akik a következő időszakban országos szinten képviselhetik a szövetséget.

 


 


 


MAGYAR HORGÁSZKÁRTYA

SZOLUNÁRIS NAPTÁR

ORSZÁGOS VÍZJELZŐ SZOLGÁLAT

 ORSZÁGOS METEOROLÓGIAI SZOLGÁLAT

 













  
© 2017-2022 Horgász Egyesületek Csongrád Megyei Szövetsége