Az idei esztendőben immár negyedik alkalommal rendezzük meg az Alsó-tiszai Csónakos Pergető Horgászverseny Sorozatot, melynek első fordulójára május 17-én, a Tisza folyó algyői szakaszán került sor.
Már a verseny előtt akadt ok izgalomra, hiszen az időjárás előrejelzés masszív lehűlést és erős széllel kísért esőt ígért vasárnapra. Ráadásul a hetek óta stagnáló, beállt vízállás is megváltozott, egy néhány centis áradás frissítette fel a Tiszát, amely kérdőjelessé tette az alacsony vízállásnál kikísérletezett taktikákat is.
Reggel ennek ellenére jókedvűen gyülekeztek a horgászok az Algyői Szent Anna Teraszon, ahol a szervezők által biztosított reggeli csomag mellé kávé, üdítő vásárlásra is lehetőség nyílt. A regisztrációnál mindenki átvette a mérlegelőket és narancssárga láthatósági mellényeket, amelyeket a versenycsónakokon jól látható helyre kellett kihelyezni, majd a megnyitóra, technikai megbeszélésre levonultak a csapatok a központi stégre.
Az eligazítás, gyorsan, rutinosan zajlott, hiszen a 11 csapat többsége az első versenyek óta már több fordulóban részt vett, majd felsorakoztak a csónakok a 8 órai rajtra. A létszám ezúttal nem indokolta a szakaszos indítást, így a hangjelzést követően egyszerre indultak el a csapatok az ígéretesnek vélt helyek irányába. A 13 km-es pályaszakaszon bőven volt helye a versenyzőknek, ráadásul az előző esti komoly esőnek, illetve a megérkezett hidegfrontnak köszönhetően a helyi horgászok se voltak jelen a folyón.
![]()
![]()
![]()
![]()
A legtöbb csapat a biztosabban fogható balinok horgászatával kezdett, csak néhányan próbálták már kezdéskor a jiges horgászatot. A szervezők hamar megnyugodhattak, hiszen alig 15 perc telt el és máris beérkezett az első fogás, majd egyre-másra érkeztek az újabb fogások, jelezve hogy a balinok étvágyuknál vannak. Az első fél órában 8 db hal került horogra, köztük a verseny legnagyobb hala, egy 60 cm-es balin személyében, amit a Négybalkezes csapatnévvel induló versenyzők tudhattak magukéknak.
Az idei évben az országos szabályozással összhangban nem a halak hosszának négyzetre emelésével képződött a pontszám, hanem a szimpla cm-es értékelés adta a pontokat, ami nagyon szoros eredményeket hozott. Az 5 db-os halfajonkénti limit előre vetítette, hogy tisztán balinhorgászattal valószínűleg nem lehet nyerni, ám az is borítékolható volt, hogy meg kell fogni mind az öt balint a jó eredményhez. Az első két óra végére körvonalazódott, hogy mely csapatok kezdtek kizárólag balinra pecázni, közülük az időszak végére 4 db hallal, 174 ponttal az Ikrek csapat vezetett, mindössze 9 ponttal lemaradva, szintén 4 db hallal az Egyed Fishing Team állt, míg a harmadik helyen, 133 ponttal a Fishinfó tanyázott. Mindössze 3 csapat volt ekkor hal nélkül, közülük a Siloru Team, nevéhez méltón a kockázatos harcsahorgászatot vállalta be, az S&M Fishing Team balinra horgászott ugyan, de a kapásokat nem sikerült mérhető halra váltaniuk míg a Tiszai Horgászbolt a süllőzést erőltette eredménytelenül.
![]()
![]()
A halfajonkénti 5 db-os limitet elsőként a Fishinfo érte el a verseny felénél, 5 db balinjuk 222 pontot ért, amellyel vezették a versenyt, indulhattak süllőzni. Az Ikrek is átváltottak a süllőhorgászatra, de 1 balin fogásának lehetőségét még meghagyták, néhány csapat pedig épp fordítva taktikázott, a sikertelen fenékhorgászatról átváltottak a balinozásra, így a verseny második szakaszában is folyamatos volt a halfogás, csak éppen más csapatok voltak eredményesek. A reggeli időszakban a mélyebben vezetett, jellemzően blade csalik hozták a balinokat, majd ahogy kezdett felszakadozni a felhőzet, feljebb mozdultak a halak és a magasabban vezetett wobblerek is elkezdtek működni. Percről-percre változtak a helyezések, gyűltek a fogások és még az előrejelzett csapadék is elkerülte a versenyt, viszont az egyre erősödő szél nem könnyítette meg a horgászatot. Ennek ellenére a második 2 órás etapban 23 hal került bemérésre, az első etap 19 halával szemben, ráadásul az Ikrek jóvoltából kősüllő és süllő is horogra került, akik így 7 hallal megérdemelten vezették a versenyt, a Fishinfó előtt, akik balinjaik mellé nem tudtak süllőt fogni, de még tartották magukat a dobogó második fokán a szintén 5 balint megfogó Kezdők Szerencséje csapat előtt, akik ekkor 205 pontjukkal a harmadik helyen álltak.
Az utolsó óra kezdetére minden párosnak volt már hala és a dobogó is egyetlen halnyi távolságra volt további 3 csapatnak is. Ebben az órában 10 halat fogtak a csapatok, az Egyed Fishing Team hármat, így a kisebb halaikat nagyobbra tudták cserélni, de további 4 csapat is megfogta a maximálisan bemérhető 5 db balint. A Fishinfósok horgán ott volt a második helyet bebiztosító nagyobb süllő, vagy kisebb harcsa, ám mielőtt felszínközelbe került volna, a rossz akadás miatt lemaradt, így az S&M Fishing Teamnek nagyon sokat ért a lefújás előtt 7 perccel bemérlegelt balinjuk, amely az ezüstérmet jelentette számukra. Ők az 5 balin mellé 2 domolykót is fogtak, így tudtak 243 pontot összehozni.
![]()
![]()
![]()
Az időjárás végül megkönyörült a résztvevőkön, bár ahogy viccesen elhangzott reggel, rendeztünk egy előrehozott őszi fordulót, így májusban, de csapadék nélkül megúsztuk és minden csapat több halat is tudott fogni. Az első helyek sorsáról se a szerencse döntött, mindössze a tisztán csak balint fogott csapatok sorrendjének alakulásában volt némi szerepe.
A verseny győztes párosa szépen végig tudta vinni elképzelését, másfél óra alatt fogtak 4 balint, majd számolva azzal, hogy a süllőt a borús időben jobban meg lehet fogni, átálltak a jiges horgászatra. Ez a horgászat ezúttal szintén keresőhorgászatot jelentett, beállásonként egy-egy halat tudtak fogni és az előző napokban bevált csaliszínt is le kellett váltani, hogy kapásra bírják az óvatos ragadozókat. Miután elkezdett felszakadozni a felhőzet, az utolsó órában megpróbáltak újra balinozni, de már csak kapásig jutottak, ám így is megnyugtató előnnyel, szép horgászattal szerezték meg az Ikrek az első helyet.
A verseny 13 órakor ért véget és a legtöbb csapat percek alatt vissza is érkezett a kiindulási pontra, ahol már fesztelenebbül beszélgettek a résztvevők a fogott, vagy meg nem fogott halakról. Az eredményhirdetést és díjátadót követően már csak az ebéd volt hátra a Szent Anna teraszon, akiknek ezúton is köszönjük az előre eltervezett időrend tartását, hiszen igencsak megéheztünk, de így szerencsére nem kellett várakoznunk.
![]()
![]()
![]()
![]()
A verseny fődiját egy 100 000 Ft-os vásárlási lehetőséget a Watersnake Magyarország ajánlotta fel, a második helyezett csapat a Trinexus Aqua jóvoltából 2 db automata mentőmellényt vihetett haza, míg a harmadik helyezett csapat a K-Fish horgászcentrum ajándékát, egy-egy nagyméretű ragadozóhalas halmérő matracot és egy-egy gumírozott csónakos merítőt kapta.
Ezen felül mindhárom dobogós csapat a Matsu Puri wobblergyártó által készített egyedi műcsalikat is átvehette, amelyekkel a jövőben valószínűleg jónéhány szép halat be tudnak csapni.
A verseny végeredménye:
1,Ikrek (Schulder András, Schulder János)-7 db hal, 298 pont
2, S&M Fishing team (Dr. Sebők Balázs, Muró Norbert) )-7 db hal, 243 pont
3, Fishinfó (Fehér Balázs, Kiss Gábor)-5 db hal, 222 pont
4, Egyed Fishing Team (Egyed Adrián, Egyed Áron)-5 db hal, 221 pont
5, Tiszai Horgászbolt (Iványi László, Kelemen Viktor)-5 db hal, 208 pont
6, Green-Ver Team I. (Urbán György, Versegi László)-5 db hal, 206 pont
7, Kezdők Szerencséje (Nagy Bálint, Vidó Tibor)-5 db hal, 205 pont
8, S-Metal Pelsohoic Team (Bakaity Zoltán, Sipos István)-5 db hal, 204 pont
9, Négybalkezes (Hajtmann Eduárd, Szőke Attila)-3 db hal, 143 pont
10, Siloru Team (Héjja Márton, Dávid Imre)-3 db hal, 139 pont
11, Matsu Puri-Szőke Tisza (Dr. Sáringer János, Márkus Ottó)-2 db hal, 92 pont
A teljes eredménylista, fogások, részletek ITT, a versenyen készült fotóink pedig GALÉRIÁNKBAN érhetők el.

























