Május 17-én tartottuk a III. HECSMSZ Alsó-tiszai Csónakos Pergető Verseny sorozat első fordulóját a szegedi Tisza szakaszon, ahol a szép balinok, kősüllők mellett ezúttal jó méretű süllők is horogra kerültek.
Immár harmadik esztendeje van csónakos pergető verseny is Szegeden, mind a szervezők, mind a versenyzők egyre rutinosabbak, ennek megfelelően gördülékenyen zajlott mind a regisztráció, mind az eligazítás. Az indítás azonban majdnem elcsúszott, olyan kedélyesen elreggelizett, elkávézgatott a mezőny, hogy szinte zokon vették amikor jeleztük, percek múlva indítjuk a versenyt.
Az idei évben bevezetésre került egy szabálymódosítás, mégpedig az, hogy halfajonként csak 5 db számított az értékelésbe. Egyrészt nyíltabb, taktikusabb versenyt reméltünk a módosítástól, másrészt így az aktuálisan ívóhelyek környékén csoportosuló kősüllők is kaptak némi védelmet. Nagy kérdés volt minden csapat számára, hogy a reggeli, nyugodtabb vizet kihasználva először a balinokat veszik célba, vagy bízva a süllők, kősüllők kapókedvében, a statikusabb horgászattal kezdenek. A verseny első órájában ennek megfelelően több halfaj egyedei kerültek horogra és körvonalazódott az is, hogy melyik csapat milyen taktikával kezdte a horgászatot. A Green-Ver Team I.-es csapata és a Röszke H.E. I-es csapata is süllőt mért elsőként, sőt az utóbbiak az első órában a 3 süllőjük mellé egy kősüllőt is beküldtek, így repülőrajtot véve vezették a versenyt. Láthatóan más irányból indult neki a többi csapat a versenynek, aki közül három tudott még eredményt felmutatni az első óra végén, a balinozók közül az S-Metal Pelsoholic Team 2 balinja ekkor a második helyre volt elég.
A sajnos egyre erősödő szél feladta a leckét a csapatoknak, különösen a szerényebb technikai eszközökkel felszerelt csónakokkal okozott gondot a navigálás, a pontos horgászat, talán ennek is volt betudható, hogy a verseny második és harmadik órája kevesebb fogást hozott. A balinos horgászat ekkor nem volt könnyű, nem is sikerült becsapni csak néhányat, hiába horgászott ekkor szinte kivétel nélkül a teljes mezőny balinra. A kivétel, a Röszke H.E. I.-es csapat volt, akik maradtak a fenékhorgászatnál és ugyan kevesebb volt az ő fogásuk is, láthatóan elfáradt egy kicsit a horgászhelyük, ám 4 db kősüllőjük pont ugyanannyi volt, mint az összes többi csapat teljes fogása. A horgászhely önmagában azonban nem volt megoldás, hiszen időszakosan többen is megpróbálták egy-egy, az előző napokban jól működő ponton a kősüllőzést, ám csak koppintásig, lehúzott gumiig jutottak, fogni nem sikerült belőlük, vagyis Juhász Gabiék nemcsak jó helyen álltak, jól is horgásztak.
Az utolsó 2 óra, különösen az utolsó azonban újra jól sikerült a csapatoknak, egyrészt 11 után kicsivel már egyetlen csapat kivételével mindenkinek volt értékelhető méretű hala, másrészt egy-egy csapat nagyon elkapta a fonalat. A méltatlanul „Négybalkezes” néven induló alakulat például fél óra alatt 4 kövest mérlegelt, de a balinozásra induló röszkeiek is bizonyították, hogy a balinhorgászatban is jók, hiszen rövid időn belül 3 db, ráadásul jó méretű balinnal növelték előnyüket. Úgy tűnt, hogy a dobogóért a Négybalkezes, a Green-Ver Team I.-es csapat és az S-metal Pelsoholic Team küzd, az utóbbi csapat a balinozást feladva kősüllőkkel kapaszkodott egyre feljebb, a Green-Ver viszont fordítva, balinnal és domolykóval igyekezett odaérni az első három hely valamelyikére. A Négybalkezes is balint fogva állt ekkor a második helyen, ám az Egyed Fishing Team az utolsó órában egyik szép balint mérlegelte a másik után és mezőnyből jót hajrázva végül a második helyre érkezett meg.
Ezúttal kiemelkedett a csapatok közül a Röszke H.E. I-es csapata, a Juhász Gábor, Sebők Gergő alkotta páros az első perctől uralta a versenyt, horgásztudásuk mellett ezúttal az elképzelt taktikájuk is rendben volt és azt kőkeményen be is tartva magabiztosan, 13 db halat mérlegelve megérdemelten nyertek. A verseny második helyezett csapata az Egyed Fishing Team lett, akik az őszi versenyt lemásolva ezúttal is a balinozásra tettek fel mindent és 5 db, jó méretű balinnal hajszállal ugyan, de ezüstérmesek lettek. A Négybalkezes egyrészt rácáfolt a választott nevére is és arra is, hogy kizárólag jó technikai háttérrel lehet eredményesen versenyezni, 3,5 LE motorjukkal bizony bőven hátrányban voltak, ám ügyesen, jól horgászva, az 5 db kősüllő mellé 3 balint fogva nagyon megérdemelten állhattak fel végül a dobogó harmadik fokára.
A verseny során hozzávetőlegesen 50 db ragadozó halat fogtak a csapatok, amelyből 44 db hal került bele az összesítésbe, ebből 24 balin, 13 kősüllő, 6 süllő és 1 domolykó volt. Mind a statikus horgászat, mind a csorgásból való pergetés eredményes volt, és minden résztvevő csapat egyetértett abban, hogy ezúttal is egy izgalmas, érdekes versenyen vehettek részt.
Az idei évben még 2 forduló kerül megrendezésre, október 18-án a Tisza folyón, Csongrádon, míg november 9-én a Mártélyi Holt-Tiszán folytatódik a versenysorozat, amelyekre várunk mindenkit, aki kicsit is komolyabban gondolja a pergetést és szeretné megméretni magát egy baráti hangulatú versenyen.
A Matsu Puri jóvoltából az első 3 helyezett csapat wobblercsomagokat kapott ajándékba, de díjazásra került a verseny legfiatalabb versenyzője, Egyed Áron is, illetve a legnagyobb hal (balin=53 cm) kifogója Hajtman Eduárd (Négybalkezes).
A verseny fődíját, a több mint 50 000 Ft-os fődíjat a K-Fish Horgászcentrum ajánlotta fel, a második helyezett csapat 30 000 Ft-os wobblercsomagot és ajándékutalványt kapott a Carpland Horgászbolt jóvoltából, míg a 3. helyezett csapat a Trinexus Aqua hajósbolt 20 000 Ft-os vásárlási utalványával lett gazdagabb.
A verseny hivatalos végeredménye:
1, Röszke H.E. I-es csapat (Juhász Gábor, Sebők Gergő)-13 db hal, 19 869 pont
2, Egyed Fishing Team (Egyed Adrián, Egyed Áron)-5 db hal, 11 131 pont
3, Négybalkezes (Hajtman Eduárd, Szőke Attila)-8 db hal, 10 928 pont
Részletes eredménylista: MOHOSZ Ranglista
További fotók GALÉRIÁNKBAN