Hírek

II. Mártélyi K-FISH csónakos pergető verseny

Nagy érdeklődés mellett ismét megrendezésre került a mártélyi csónakos pergető verseny!

A verseny november első vasárnapján (11.06.) a Mártélyi Horgászegyesület és a megyei szövetség közös gondozásában lévő tiszai holtágon. A hullámtéri holtág változatos ragadozó halállományával és festői környezetével vonzotta az eseményre a belföldi és külföldi pergető horgászokat egyaránt. Hullámtéri jellegéből adódóan a halfauna nem csak a telepítések által biztosított , hanem az áradások alkalmával , az ívásra, vonulásra készülő ragadozó és békés halak, szép számmal úsznak érkeznek a Tiszából, a fokokon keresztül a holtág vízrendszerébe.

A versenyen 28 db, 2 fős csapat vett részt! Az időjárási körülmények szinte tökéletesek voltak, enyhe észak-nyugati szél, a telihold közelsége és az emelkedő légnyomás (1018-1020 hPa)  optimális feltételeket biztosított az olykor nehezen horogra csalható, zárt úszóhólyaggal rendelkező sügérfélék (pl, süllő) horgászatára is. A vizhőfok 13 *C körül mozgott, mely egy kissé melegebb az ilyenkor megszokottnál, ennek hatására a holtág mélyebb részein még nem csoportosultak össze vermelésre a halak, ezáltal a közepesen mély szakaszok és a partszéli laposok felszínközeli horgászata hozott több eredményt.

Korán reggel a Bodnár Bertalan Oktató Központ melletti Ifjúsági Szálló esőbeállójában történt meg a regisztráció és ezután a sorsolás. A sorrend kihúzása és a csónakok vízre helyezése után, 8:45- től indulhattak el a versenyzők. A verseny kezdetét jelző duda 9:00 kor szólalt meg, a holtág egész területén szabad volt a pergetés, persze a parti horgászok és egymás zavarása nélkül de ez a közel 50 ha-s holtágon, amúgy sem okozott gondot.

A 28 nevezett csapat közül 12-nek sikerült halat fognia. A balinok jelentkeztek idén is a legnagyobb egyedszámban, de a győztes csapat a jó taktikának és technikának köszönhetően  5 db 50 cm feletti süllőt zsákmányolt, valamint a legnagyobb hal is egy gyönyörű 71-cm es fogas süllő lett melyet gumihallal sikerült horogra csalnia a horgásznak.

Harcsa és csuka is akadt a horogra a verseny folyamán. A harcsát zsákmányoló csapat a holtág legmélyebb részét vallatta, elmondásuk szerint egy 10 kg körüli példány rátekerte magát a a horgony kötelére és ez sajnos halvesztést eredményezett.

A verseny végét jelző dudaszó 14:00 kor hangzott el, a szervezők forró gulyás levessel várták a résztvevőket a Hullámtér vendéglőben. A jóleső ebéd elfogyasztása után az eredményhirdetés következett. A dobogós csapatok értékes horgász felszerelésekkel és kupákkal térhettek haza a K-FISH horgászcentrum és a HECSMSZ jóvoltából. Díjazásban részesültek továbbá a legnagyobb hal, legkisebb hal kifogói, valamint a legfiatalabb versenyzők is.

Eredmények :

    Első helyezett: K-FISH TEAM (Berei Béla és Kocsis Ferenc)

    Második helyezett : JU-MA team(Juhász Gábor, Martonosi Zoltán)

    Harmadik helyezett : GALLER-SOVÁNY fishing team(Galler Ákos, Sovány Gergő)

GALÉRIA

Természetesen a mérlegelés után minden megfogott ragadozó visszanyerte szabadságát!

Köszönjük a részvételt és gratulálunk mindenkinek!

HECSMSZ

HMK

 

 


 


 


MAGYAR HORGÁSZKÁRTYA

SZOLUNÁRIS NAPTÁR

ORSZÁGOS VÍZJELZŐ SZOLGÁLAT

 ORSZÁGOS METEOROLÓGIAI SZOLGÁLAT

 













  
© 2017-2022 Horgász Egyesületek Csongrád Megyei Szövetsége