Hírek

Szürkeharcsa telepítés történt

2021. szeptember 27-én egynyaras szürkeharcsa telepítése történt a megyei folyószakaszokon.

Hétfő reggel az eső érkezésével megkezdődött Röszkén az egynyaras szürkeharcsák halászata. A halászatot, majd a telepítést végig kísérte Papp András a Csongrád-Csanád megyei Kormányhivatal, Földművelési Osztály halászati felügyelője. Az állomány egyöntetű mérettel: ~ 20 dkg átlagsúllyal, egészségesen került a megyei folyószakaszok vizébe. 

 Az első telepítési pont Szegeden a FOKA partszakaszon volt, ahol a helyi média is megörökítette a kis szürkék vízbe jutását. Szegeden két kád, azaz 11 mázsa harcsa került kihelyezésre. A második telepítési pont Makón a homokbánya partszakaszán történt, ahol 1 kád azaz 590 kg, mintegy 2950 db bajszos került a Marosba. 

 

A harmadik telepítési pont a szentesi partszakaszon lévő katonai gyakorló tér szakaszán történt, ahol a délelőtti esőzés miatt csúszós útviszonyok alakultak ki. A halszállító teherautó biztonságos közlekedése kérdésessé vált. A helyszínen tartózkodó Magyar Honvédség 37. II. Rákóczi Ferenc Műszaki Támogató zászlóalj katonái, összkerék meghajtású teherautó segítségével biztosították a halas teherautó vízpartra történő "ereszkedését". A telepítést nélkülük nem tudtuk volna véghezvinni. Köszönjük! 
 

 

GALÉRIA

 


 


 


MAGYAR HORGÁSZKÁRTYA

SZOLUNÁRIS NAPTÁR

ORSZÁGOS VÍZJELZŐ SZOLGÁLAT

 ORSZÁGOS METEOROLÓGIAI SZOLGÁLAT

 













  
© 2017-2022 Horgász Egyesületek Csongrád Megyei Szövetsége