Hírek

LVIII. TCSOB összefoglaló

Ismét a Maty-éri víztározó (evezőspálya partszakasza) adott helyett a megyei Horgászszövetségek országos finomszerelékes (úszós) csapatbajnokságának: LVIII. Tagszövetségi Csapat Országos Bajnokságának.

Nem véletlen, hiszen az ország egyik legjobb adottságaival rendelkező horgászvize. Az OB alatt összesen 5 093 730‬ gramm, azaz 50 mázsa 93 kilogramm 730 gramm mennyiségű hal került mérlegelésre. Július 31-én - az OB I. fordulóján - négy óra alatt, a 144 versenyző (18 csapat) összesen: 24 mázsa 8 kilogramm 160 gramm (2 408 160 g) halat fogott. Augusztus 1-én - vasárnap - 2 685 570 gramm = 2685,57 kg összfogás született. A fogások főként pontyból és egyéb fehérhalakból (kárász, keszegfélék) álltak össze. A csapatbajnokság 5 kategóriában került megrendezésre: NŐI, FELNŐTT, MASTERS, U15, U20.

  
Megyénk csapata szombaton (158 200 grammal, 54 ponttal) még a második helyen állt, sajnos vasárnapra az erős mezőny miatt a harmadik helyre csúszott vissza.  Összetettben első helyen végzett a Sporthorgász Egyesületek Győr-Moson-Sopron megyei Szövetsége csapata (összesen: 323 165 g, 88 pont) második helyen a Fővárosi Horgász Egyesületek Szövetsége (343 955 g, 100,5 pont); a HECSMSZ csapata összesen 322 940 g, 111 ponttal végzett.

 
A részletes eredmény a MOHOSZ ranglista oldalán megtekinthető:
 
 
A csapatverseny megyei - egyéni - helyezettjei:
 
Első helyen végzett - Női kategóriában - Walter-Barna Diána 51 650 g, 5 ponttal; harmadik helyen végzett - U20 kategóriában - ifj. Temkó Lóránt 44 470 g, 10 ponttal; 17-18-19 helyen - Felnőtt kategóriában - Katona Bálintifj. Holler László és Erdei Attila; 51. helyen Varga József végeztek. Masters kategóriában Lengyel István a hatodik helyen végzett. Rácz Noel a csapat legfiatalabb tagja - az U15 kategóriában - a 13. helyen zárt. A csapat vezetője Borda Zsolt volt.
 
 
 
 
 
 
 
Gratulálunk a helyezett csapatoknak és versenyzőknek, különösen a HECSMSZ csapatának!
 
HECSMSZ

 


 


 


MAGYAR HORGÁSZKÁRTYA

SZOLUNÁRIS NAPTÁR

ORSZÁGOS VÍZJELZŐ SZOLGÁLAT

 ORSZÁGOS METEOROLÓGIAI SZOLGÁLAT

 













  
© 2017-2022 Horgász Egyesületek Csongrád Megyei Szövetsége