Hírek

Növendék ponty telepítések megye szerte

Tájékoztatjuk a megyei horgászokat, hogy 2021. március 8-tól kétnyaras növendék pontytelepítést végeztünk.

A HECSMSZ halgazdálkodási vízterületei közül elsőként a zárt vizekbe kiváló kondícióban lévő - 60 dkg/db átlagsúlyú - kétnyaras pontyok érkeztek a szövetség saját haltermelő gazdaságából, az Ecsegfalvi halastavakról.

Az Atkai, Gyálai holtágakba, a Maty-éri víztározóba és a Salakos csatornába március 8-án összesen 3 300 kg pikkelyes növendék érkezett.

Az atkai telepítés

 

Az ördöngösi növendékek

A növendék ponty telepítések sora március 9-én (Kedd) és 10-én (Szerda) a Csongrád-Csanád megyei folyók szakaszain folytatódott. A HECSMSZ előzetesen termelői megállapodást kötött az Aranykárász Bt.-vel, mely megállapodás biztosította, hogy az ördöngösi és a szarvasi (iskolaföldi) halgazdaságában termelt és megfelelő körülmények között átteleltetett összes növendék ponty a megyei folyószakaszok állományát gyarapítsa. Ezzel a 2021. év elejére a halpiacon mutatkozó ivadék és növendékponty hiány ellenére is sikerült biztosítani a HECSMSZ vizeinek halgazdálkodási terv szerint előírt tavaszi növendékponty kihelyezését.

A csongrádi pontytelepítés

A Tiszán Csongrádnál és Algyőn kerültek vízbe a növendék pontyok, a Maroson pedig az apátfalvi homokbánya partszakaszán történt meg a telepítés. A reggeli halászatokról és a telepítésekről készült fotók a 2021. c mappában található Telepítések almappában megtekinthető.  

Hétfői (03.08.) napon történt kihelyezés: 

halfaj

korosztály

ponty

kétnyaras

Vízterület

mennyiség 
(kg)

Atkai Holt-Tisza

 1200

Gyálai Holt-Tisza
(Sárgás-Görbe)

 1100

Maty-éri víztározó

500 

Salakos csatorna

500 

Összesen:    3 300 kg

 

Keddi és szerdai (03.09-10.) napokon történt kihelyezés: 

halfaj

korosztály

ponty

kétnyaras

Vízterület

mennyiség 
(kg)

Tisza folyó

 3900

Maros folyó

2020

Hármas-Körös folyó

500

Összesen:    6420 kg

 

Galéria

 

Bízunk benne hogy a kétnyaras pontyok - az új élőhelyükön - sikeresen alkalmazkodnak a vizek sajátos környezetéhez: a vizek búvó és táplálkozó helyeit megismerik és felfedezik, majd egy-egy horgászalkalom alatt sokaknak örömteli élményt fognak nyújtani.

Kérjük a horgászokat, hogy a méreten aluli egyedekkel kíméletesen bánjanak, és semmi esetben se tartsák meg! Egy-egy méreten aluli egyed akár a jövő kapitálisait is jelenthetik...

 

HECSMSZ

 


 


 


MAGYAR HORGÁSZKÁRTYA

SZOLUNÁRIS NAPTÁR

ORSZÁGOS VÍZJELZŐ SZOLGÁLAT

 ORSZÁGOS METEOROLÓGIAI SZOLGÁLAT

 













  
© 2017-2022 Horgász Egyesületek Csongrád Megyei Szövetsége