Hírek

Ismét kinyitotta irodáját a Dobó Ferenc Horgász Egyesület

Március elsejétől ismét fogadja tagjait Vásárhely patinás horgászegyesülete.

Hosszan tartó kényszerszünet után nyílt meg ismét Hódmezővásárhelyen a Zsoldos utca 1. szám alatt a megye egyik legrégebbi horgászegyesületének irodája. A nyitást az tette lehetővé, hogy a vezetői válságba és anyagi csődhelyzetbe került egyesület élére a bíróság felügyelő biztost jelölt ki. A felügyelő biztos kézbe vette a vezetőség által korábban nem, vagy rosszul kezelt ügyeket, segített helyre állítani a törvényes működést. Segítségével sikerült  legitim vezetőket választani, új alapszabályt elfogadtatni, ezáltal rendezni és bejegyezni a törvényes képviseletet. Sikerült visszaszerezni a korábbi vezetés végzetes hibái okán a NAV által letiltott adószámot.

Az igen eltökélt és elkötelezett új vezetőség nagyon súlyos örökséget vett a vállára. Kitartó munkát kívánó hosszan tartó folyamat lesz, mire sikerül helyre állítani a már 2013-tól kezdődően egyre súlyosabb hibákkal terhelt, de 2017-től tragikus helyzetbe került egyesület működését.

A most újra megnyílt irodában a tagok a hajdan megszokott, de az utóbbi években nem tapasztalt precíz szolgáltatás keretében rendezhetik 2021. évi horgász okmányaikat, tagdíjukat. Kiválthatják államijegyüket, vásárolhatnak a HECSMSZ vízterületekre ( Tisza, Atka, Körtvélyes Akolszög,...) és Mártélyi területi jegyeket, ATIVIZIG töltésközlekedési engedélyt.

A közel kilencven éves Dobó Ferenc Horgász Egyesület hagyományaihoz méltatlan a 2020-ra kialakult helyzet, de az új vezetőség új évtized elején új lendülettel, a nehézségek leküzdésének elkötelezett szándékával, a tagok érdekeinek mindenek előtti figyelembe vételével tettre készen indítja újra a szervezet működését.

A HECSMSZ részéről a vezetőség súlyos feladataihoz kitartást és sok sikert kívánunk, ugyanakkor ahogyan eddig is a legmesszebbmenőkig biztosítjuk a szükséges partneri támogatást.

 

HECSMSZ

 

 

 

 


 


 


MAGYAR HORGÁSZKÁRTYA

SZOLUNÁRIS NAPTÁR

ORSZÁGOS VÍZJELZŐ SZOLGÁLAT

 ORSZÁGOS METEOROLÓGIAI SZOLGÁLAT

 













  
© 2017-2022 Horgász Egyesületek Csongrád Megyei Szövetsége