Hírek

Törpeharcsa halászat eredménye 2020-2021

Tájékoztatjuk a megyei horgászokat, hogy a HECSMSZ vizein február 23-án befejeződött a 2020-21-es szezonban végzett  ökológiai célú törpeharcsa halászat! 

Az ökológiai céllal végzett szelekciós halászat az évek óta bevált menetrend szerint a a fő horgász idényen kívül, a horgászat legkisebb zavarása mellett az érvényes halászati engedélyek (CS-02/2020; CS-14/2020, CS-01/2021) birtokában 2020. november 23-án kezdődött. Elsőként az Atkai-holtágba, majd november 24-én a Gyálai-holtágba (Lisztes és Sárgás-Görbe) kerültek elhelyezésre a törpés varsák. A mentett oldali holtágakba összesen 100 db speciális törpeharcsa-varsa került elvetésre. Az első felnézések eredménye horgászvizenként több mint 10 mázsa volt, majd a fogások mennyisége fokozatosan csökkent.

Annak ellenére, hogy a vizeinkbe kihelyezett törpeharcsa csapdák számát a most lezárt szezonban megnöveltük, az Atkai holtágból évente kifogott törpék mennyiségében jól nyomon követhető a csökkenés. Bízunk abban, hogy a szelektív halászatba fektetett munkánk eredménye immár nem csak a halászat során lecsökkenő törpeharcsa zsákmányban realizálódik, hanem a horgász szezonban kevesebb nem kívánt törpeharcsa kapásban is megmutatkozik majd.

A halászati munkáról, a rakodásról és a zsákmányról készült fotók a Galériában a 2020. főmappában lévő Ökológiai célú halászatok mappában megtekinthetők.

2020-ban a Horgász Egyesületek Csongrád Megyei Szövetsége és a Mártélyi Horgászegyesület közötti megállapodás lehetővé tette, hogy a közös alhaszonbérletben lévő Mártélyi Holt-Tisza területén is elindulhatott az idegenhonos törpeharcsa ökológiai célú halászat keretében végzett gyérítése. December 7-én a Mártélyi-holtág üdülő területi szakaszán is összesen 50 varsával kezdődött meg az inváziós halfaj célzott halászata. Mártélyon több éve nem történt ökológiai célú halászat, ami a fogási eredményen is megmutatkozott. A mártélyi halászat 2020. december 28-ig tartott, a kifogott mennyiség közel 50 mázsa (4550 kg) lett.

 

A mártélyi halászati munka alatt készült fotók a Mártélyi Horgászegyesület közösségi oldalán megtekinthetők:

MHE FACEBOOK
...

 

Fogási összesítő:

Vízterület

mennyiség 
(kg)

Atkai Holt-Tisza

3700

Gyálai Holt-Tisza

2090

Mártélyi Holt-Tisza

4550 

összesen: 

10 340

 

Összefoglalva a 4 horgászvízből (Atka, Mártély, Gyála: Lisztes és Sárgás-Görbe) több mint 10 tonna (10 340 kg) mennyiségű törpeharcsa került eltávolításra.

A halőri felügyelet alatt végzett célzott állománygyérítő halászatot 2021. második félévében is tovább folytatjuk. A hagyományoknak megfelelően a fő horgászidőszakon kívül a késő őszi időszaktól kezdődve elsősorban a téli hónapokban kerülnek vissza vizeinkbe a szelektív törpeharcsa csapdák.

A halászati munkát minden esetben a Szövetség munkatársai végezték, nagy örömünkre Mártélyon a rakodási munkában jelentős létszámban segítettek a helyi horgászok is; munkájukat ezúton is szeretnénk megköszönni! 

 

 

HECSMSZ

 

 


 


 


MAGYAR HORGÁSZKÁRTYA

SZOLUNÁRIS NAPTÁR

ORSZÁGOS VÍZJELZŐ SZOLGÁLAT

 ORSZÁGOS METEOROLÓGIAI SZOLGÁLAT

 













  
© 2017-2022 Horgász Egyesületek Csongrád Megyei Szövetsége