Hírek

Új Vitarák állnak szolgálatba a Szövetségnél

 A sikeresen zárt 2020 évi ezsköz-fejlesztést célzó MOHOSZ pályázat eredményeként két Vitara gépkocsival két robogóval és egy utánfutóval bővül a szövetségünk eszközparkja.  

Az Agrárminisztérium a horgászszövetséggel, mint közfeladat-ellátó és stratégiai partnerével a megkötött szerződéseken keresztül a „halgazdálkodási feladatok támogatása” fejezeti előirányzatból, valamint az állami horgászjegy bevételek átengedésével 2016-tól kiemelten támogatja a MOHOSZ munkáját. A minisztérium támogatást a MOHOSZ tagszervezetei részére kiírt pályázatok útján biztosítja. E ályázatok keretében már eddig is több ütemben került sor a halőrzést támogató technikai eszközök, egyenruhák, továbbá a vízparti környezet karbantartását támogató és a vízminőséget megóvó-javító eszközök átadására. Így bővülhetett a szövetségünk és jó néhány megyei egyesület eszközparkja, csónakokkal, csónakmotorokkal, kis és nagy teljesítményű fűnyírókkal, láncfűrészekkel, motoros kaszákkal, szivattyúkkal, levegőztető berendezésekkel, de fényképezőgépek, éjjellátók,  sőt TOYOTA Hilux terepjáró támogatott beszerzésére is nyílt lehetőség .

A mai napon Zambó Péter agrárminisztériumi államtikár és dr. Nyitrai Zsolt miniszterelnöki megbízott jelenlétében dr. Szűcs Lajos elnök által átadott 15 db Suzuki Vitara Hybrid AllGrip típusú személygépjármű az Agrárminisztérium és a MOHOSZ támogatásával elsősorban a MOHOSZ tagszövetségeiben dolgozó ügyvitelt támogató kollégák mindennapi munkáját fogja segíteni. A beszerzés értéke bruttó 101.117.250 Ft, s a sikeresen pályázó horgászszervezetek az árhoz 50 %-os támogatást, valamint OHSZK flottaüzemeltetési hátteret kapnak. A vételár tartalmazza az acél felnire szerelt téli gumiabroncsokat, a vonóhorgot és a teljes arculati  feliratozást is. A hibrid rendszer, a 6 sebességes váltó és az automata start/stop rendszer alacsony fogyasztást eredményez. A biztonságos közlekedést segíti az összkerék-meghajtás, a vészfék asszisztens, a holttérfigyelő, a lejtmenetvezérlés, a sávtartó asszisztens és a 7 db légzsák. A munkatársak kényelmét az automata klíma, a hátsó tolatókamera és az adaptív tempomat szolgálja. A személygépjárművek ötéves használói megállapodással kerülnek a végfelhasználókhoz, ahol a tulajdonszerzés a hasznosítási ciklus lejártával és az egyéb feltételek teljesítése esetén már automatikusan történik meg. Ezen beszerzéssel egy újabb jelentős lépés történt meg a horgászat és horgásztatás ügyviteli rendszerének, technikai és arculati fejlesztésének tárgyában.

A következő napokban folyamatosan egyéb eszközök átadására is sor kerül, így szintén egyedi kiegészítőkkel felszerelt, a terepen is jól használható Piaggio Typhoon típusú halőri robogó, melyből a MOHOSZ a következő hetekben 41 db-ot ad át a horgászszervezetek számára. A továbbiakban még 43 db univerzális utánfutó és 18 db, a meglévő halőri szolgálati terepjárókra kerülő járműfelépítmény is eljut a használókhoz. Ezen eszközök értéke összesen 63,5 millió Ft, szintén 50 %-os támogatás mellett. Augusztusban pedig a Választmány, a horgászok parlamentje fog dönteni a következő három év beszerzéseiről, fejlesztéseiről, melynek eredményei mind megjelennek majd a magyar horgászvizek partjain.

 

Az átadó eseményen kiadott teljes MOHOSZ sajtó közlemény itt olvasható!

 

HECSMSZ

 

 


 


 


MAGYAR HORGÁSZKÁRTYA

SZOLUNÁRIS NAPTÁR

ORSZÁGOS VÍZJELZŐ SZOLGÁLAT

 ORSZÁGOS METEOROLÓGIAI SZOLGÁLAT

 













  
© 2017-2022 Horgász Egyesületek Csongrád Megyei Szövetsége