Hírek

Gyermeknapi horgászversenyek Csongrád megyében

Idén tavasszal, a koronavírus okozta járványhelyzet kialakulása miatt bizonytalan volt a közösségi rendezvények szervezése, lebonyolítása. E közösségi rendezvények csoportjába beletartozott a gyermeknapi horgászversenyek, egyéb horgászrendezvények is. A veszélyhelyzet ellenére – a biztonsági távolság, higéniai és egyéb előírások betartása mellett – akadt olyan horgászegyesület, akik megtartották, vagy meg fogják tartani a hagyományos gyermeknapi horgászversenyeket.

(forrás:https://www.facebook.com/martelyihe/?ref=bookmarks)

Amit tudni érdemes,

  • a gyermeknapi horgászversenyeken való részvétel a jelentkező gyermekek részére ingyenes,
  • aznapra érvényes horgászengedély nem szükséges,
  • 6- 15 éves korig lehet jelentkezni (a szervező horgászegyesületeknél),
  • a jelentkező gyermekek két korcsoportban kerülnek felosztásra:
    A (6-10 évesek) és B (10-15 évesek) korcsoportokban.

 A MOHOSZ és a HECSMSZ idén is kiemelten támogatja a gyermek-, ifjúsági rendezvényeket szervező horgászegyesületeket, a megszokotthoz hasonlóan, a MOHOSZ a Horgász-utánpótlás nevelési és oktatási program keretein belül horgászfelszerelésekkel, a megyei szövetség anyagi támogatás nyújt.

(forrás:https://www.facebook.com/martelyihe/?ref=bookmarks)

 

Megtartott gyermeknapi horgászversenyek:

Dátum

Egyesület

Vízterület

Létszám

2020.05.30

Maros Ponty Horgászegyesület

Deszki tavak

42 gyermek

2020.05.31.

Mártélyi Horgászegyesület

Mártélyi Holt-Tisza

19 gyermek

2020.06.07

Gerecz Elemér Sporthorgász Egyesület

Kurca folyó (Szentes)

49 gyermek

 

 

Tervezett megyei gyermeknapi horgászversenyek: 

Dátum

Egyesület

Vízterület

 2020.06.28.

Kiszombori Sporthorgász Egyesület

Vályogos tó

2020.07.04.

Csongrádi Sporthorgász egyesület

Aranyszigeti
Holt-Tisza

 2020.
július

Katech Horgászegyesület

 Csongi tó
vagy
Ludas-éri csarorna

 2020. augusztus/szeptember 

Szegedi Hermann Ottó Horgászegyesület

Újszegedi
Holt-Maros

 2020.
szeptember

Móra Ferenc Horgászegyesület

Salakos csatorna

 

  

(forrás:https://www.szentesimozaik.hu/2020/06/07/gyermeknapi-horgaszverseny-a-kurcan-2/)

 

HECSMSZ

 

 


 


 


MAGYAR HORGÁSZKÁRTYA

SZOLUNÁRIS NAPTÁR

ORSZÁGOS VÍZJELZŐ SZOLGÁLAT

 ORSZÁGOS METEOROLÓGIAI SZOLGÁLAT

 













  
© 2017-2022 Horgász Egyesületek Csongrád Megyei Szövetsége