Hírek

Állami jegy értékesítés Csongrád megyében

Állami horgászjegy értékesítési tájékoztatás

A Horgász Egyesületek Csongrád Megyei Szövetsége tájékoztatja a tisztelt Csongrád megyei horgásztársakat, hogy a  új típusú koronavírus okozta járványhelyzet, okozta veszélyhelyzet időszakában a tagegyesületeinél mind az állami jegy forgalom, mind a területi jegy forgalom a korábbiakban már közölt korlátozott feltételek mellett zajlik

Az a horgásztárs, aki még nem váltott állami horgászjegyet, az először a saját egyesületénél tájékozódjon, elektronikus levélben vagy telefonon arról, hogy az egyesület biztosítja e (részleges nyitvatartással, vagy bármilyen más módon) az állami jegy kiváltásának lehetőségét. Tudomásunk szerint a Csongrád megyei horgászegyesületek döntő többsége, vagy rövidített nyitvatartással, vagy elektronikus bejelentkezés és előre történő utalás, vagy levélben megküldött igény és előre történő átutalás alapján lehetőséget nyújt tagjai számára horgász okmányaik megvásárlására.

 

 

Ez alól sajnálatos módon biztosan kivételt képez a vásárhelyi Dobó Ferenc Horgászegyesület, ahol hatósági eljárás miatt év elején nem indulhatott meg a jegyforgalom és most sincs lehetőség jegyet váltani.

 

Amennyiben a jegyet váltani szándékozó horgász saját egyesülete a veszélyhelyzetben semmilyen módon nem forgalmaz állami jegyet, úgy részükre ajánljuk tájékozódjanak a megyei szövetség honlapján közzétett EGYESÜLETEK LISTÁJA oldalon, a megyei tagegyesületek adatlapjai között, a lakóhelyéhez legközelebbi egyesületeknél az állami jegy kiváltásának lehetőségeiről.

 

 

 

Azok számára akik már rendelkeznek állami jeggyel és esetlegesen új területi jegyet (napi vagy éves) kívánnak vásárolni a szövetség vízterületeire, azok elektronikus úton on-line a https://nyito.horgaszjegy.hu oldalon is megválthatják, lehetőség szerint válasszák ezt a megoldást személyes jegyváltás helyett de a megszokott viszonteladói hálózatban, a Csongrád megyei horgászboltokban is kapható a legtöbb HECSMSZ területi jegy.

 

 

HECSMSZ

 


 


 


MAGYAR HORGÁSZKÁRTYA

SZOLUNÁRIS NAPTÁR

ORSZÁGOS VÍZJELZŐ SZOLGÁLAT

 ORSZÁGOS METEOROLÓGIAI SZOLGÁLAT

 













  
© 2017-2022 Horgász Egyesületek Csongrád Megyei Szövetsége