Hírek

65 éves a Mindszenti Horgászegyesület

Csongrád megye patinás egyesületei közül megalakulásának 65. évfordulóját ünnepelte a Mindszenti Horgászegyesület.

Mindszenti Horgászegyesület jogelődje 1955-benalakult meg, mint Hódmezővásárhelyhez tartozó horgász szakosztály.   Ebből a szakosztályból 1-2 év után vált önálló szervezetté a Mindszeti Horgász egyesület, ami  akkor 25-30 tagot számlált. Ma 274 tagja van az egyesületnek,  de volt amikor 600 főből állt a szervezet.

A frissen alakult egyesület elnökévé: Krekuska Ferencet választották,  majd a későbbiekben Nyilas Miklós lett az elnök, őt követte Bereczki András, aki 40 éven keresztül vezette az egyesületet. Bandi bácsi után Kecskeméti János lett az elnök, a 2011-es választások óta Rácz Árpád vezeti a mindszenti horgász egyesületet.

Az elmúlt évtizedek során számos jelentős esemény zajlott az egyesületben, amelyek közül kiemelkedő volt az 1976. év, amikor az egyesület megkapta a Kurca folyó Ludasi csatornától torkolatig terjedő szakaszának halgazdálkodási kezelői jogát. Rengeteg viszontagságok között kellett a Kurca vizét kezelni.  Volt mikor a nagyon kicsi vízállás, volt hogy az elszaporodott hínár vagy legutóbb az elszaporodott rucaöröm okozott nehézségeket az egyesületnek és a horgászoknak.

Az elmúlt években végzett kotrási munkálatok miatt halállományunknak nagy része a Tiszába került, mert a képződött uszadékot csak nyitott zsilipkapuk mellett tudták elengedni. Azóta is küzdünk a halállomány pótlásával, amit elsősorban a vízügyi működéssel  összhangban tudunk pótolni.

Az egyesület vezetői és tagsága bízik abban, hogy a Kurca főcsatorna még nagyon sok évtizedig fog szórakozást, kikapcsolódást és horgászélményt (kapitális méretű halak fogásában) nyújtani a kilátogató horgászok számára.

Az Ünnepi Közgyűlésen az egyesület elismerést adott át Bereczki András – alapító tag részére, aki negyven éven át volt vezetője az egyesületnek.

        Ünnepi elismerésben részesült az egyesület legidősebb horgásza Korom János –  (89 éves, két éve vizsgázott)

        A Horgász Egyesületek Csongrád Megyei Szövetsége ünnepi elismerését  Török Bálint a Megyei Szövetség felügyelő Bizottságának tagja            tolmácsolta és átadta a Szövetség emléktárgyát. A jubileum alkalmából Rácz Árpád elnök az egyesület érdekében végzett kiemelkedő munkájáért vehetett át megyei elismerést a. 

 

A megemlékezés és az elismerések átadása után a jelenlévő egyesületi tagok meghallgatták az egyesület vezetőségének beszámolóját, a zárszámadást, költségvetést, a felügyelő és fegyelmi bizottság jelentését, majd megtárgyalva elfogadták azokat.

 

A Mindszent Horgászegyesület működéséhez további sikeres évtizedeket kíván a  HECSMSZ !

 

 

 


 


 


MAGYAR HORGÁSZKÁRTYA

SZOLUNÁRIS NAPTÁR

ORSZÁGOS VÍZJELZŐ SZOLGÁLAT

 ORSZÁGOS METEOROLÓGIAI SZOLGÁLAT

 













  
© 2017-2022 Horgász Egyesületek Csongrád Megyei Szövetsége