Hírek

Horgász Egyesületek Csongrád Megyei Szövetségének Küldöttközgyűlése

2019. május 20-án Mártélyon a Bodnár Bertalan Természet- és Környezetvédelmi Oktatási Központban került sor a HECSMSZ évértrékelő küldöttközgyűlésére.

Dr. Petrik Orbán Elnök köszöntötte a tagszervezetek küldötteit. Az elnök megnyitójában, majd a Láda Gáspár ügyvezető elnök szóbeli kiegészítésében vázlatosan összefoglalta a éves munkát, amit Dr. Dérer István MOHOSZ elnökhelyettes előadása egészített ki.

 

Ahogyan minden évben most is elkészült és a szervezetek képviselői részére írásban megküldésre került az Szövetség Intéző Bizottságának 2018 évi beszámolója. A 40 oldalas anyag átfogóan ismertette az éves munkát. Külön figyelmet fordítva arra, hogy az Országos szövetség munkájáról is megfelelő képet adjon.

A 2018-at akár rendhagyó év volt, hiszen a megszokott feladatok:

  • vízterületi gazdálkodás benne halgazdálkodás és halőrzés,
  • jegyforgalom biztosítása,
  • vizsgáztatás,
  • ecsegfalvi haltermelés és beruházás,
  • megyei versenyek,
  • országos jelentőségű versenyek,

zavartalan és eredményes bonyolítása mellett  számos olyan feladatot kellett elvégezni , amelyre eddig nem volt példa, vagy ha volt is a körülmények tették rendkívülivé azokat.

  1. Elsőként kell megemlíteni az egy hónap alatt lebonyolított négy kiemelt rendezvényt: a VIII. Feeder Országos Bajnokság elődöntőjét, a VI. Horgászat Nagykövetei Találkozót, a Klubcsapat Világbajnokságát, de a HECSMSZ rendezte a legnagyobb létszámú országos versenyt a LV. Tagszövetségi Csapatok Országos Bajnokságát is.
  2. Ezt követte a nyárközepén kiemelt beruházás miatt leengedett Maty-éri tározó halmentése.
  3. Harmadikként a magyar horgásztársadalom legnagyobb vállalását, a digitális átállás keretében szeptember 1-én megkezdődött horgászregisztráció megyei koordinátori feladatait kell megemlíteni.

Most összegezve a 2018 évet kijelenthető, hogy a Szövetség feladatainknak maradéktalanul megfelelt. A rendezvényeket sikeresen, a résztvevők megelégedésére sikerült lebonyolítani. A halgazdálkodás terén tovább folytak a megkezdett programok és összességében 915 q halat döntően ponty és 1,6 millió előnevelt ivadék került a HECSMSZ vizeibe. Zökkenőkkel és ugyan, de végül sikeresen elvégezni a maty-éri halmentést, miközben Ecsegfalván zajlott a legnagyobb tó pályázati forrásból történő meder rehabilitációja, de a termelésben maradt 50 ha-on kis híján 800 q növendék előállítása történt. A folyók halállományának regenerációját ez évben sem támogatta jelentős árhullám, így tovább bővített kihelyezés és új fajok telepítése színesítette a halgazdálkodási munkát, amit fokozott halőrzés, és ökológiai célú szelektív halászat keretében sikeresen végzett törpeharcsa gyérítés egészített ki.

A rendkívüli feladatok mellett a Szövetség gazdálkodása stabil maradt úgy, hogy megfelelő tartalék felhalmozása is megtörtént.

Szeptember 1-től a megyei irodával együtt minden tagszervezet megkezdte a horgászok regisztrációját és az év végéig a tagság valamivel több mint fele regisztrált.

2019 év elején a regisztráció során megismert HORINFO rendszer további elemekkel bővülve kiváltotta a korábban használt SZÁK programot, ezzel alkalmassá vált az egységes  tagnyilvántartásra és államijegy kiadására. Az immár kötelező regisztráció és Magyar Horgászkártya igénylés mellett a területi jegyeken kívüli teljes adminisztráció és elszámolás e program keretein belül zajlik.

Napjainkra országos szinten lassan elérjük az 500.000 fő regisztrált horgászt, ugyanakkor megyénkben a gyermekek közül 1.314 fő (tavalyi létszám 46%) míg a felnőttek és kedvezményezettek közül 11.000 fő (75 %) váltotta ki állami jegyét.

A Szövetségnek a jövőben készülni kell a horgászat népszerűsítése mellett a horgászvizeink turisztikai vonzerejét megalapozó, valamint más ez évben induló és MOHOSZ szervezeteket érintő pályázatokon való részvételre. A fentiekkel összhangban a horgászturizmus lokális fejlesztésének, a szövetség adminisztratív feladataihoz szükséges helyiség igényének, továbbá a halgazdálkodási és halőrzési eszközpark telephely szükségletének összehangolása mellett ingatlan fejlesztési elképzelések napirendre vétele is időszerűvé válik.

A hozzászólások és a válaszadást követően a küldöttek elfogatták az éves beszámolót, a 2018 évi zárszámadást, a mérleget a Felügyelő Bizottság beszámolóját, a 2019 évi költségvetést és ingatlanfejlesztési kérdésekben előkészítői feladatokkal bízták meg az Intéző Bizottságot.

HECSMSZ

 


 


 


MAGYAR HORGÁSZKÁRTYA

SZOLUNÁRIS NAPTÁR

ORSZÁGOS VÍZJELZŐ SZOLGÁLAT

 ORSZÁGOS METEOROLÓGIAI SZOLGÁLAT

 













  
© 2017-2022 Horgász Egyesületek Csongrád Megyei Szövetsége