Hírek

Felhívás

a XXXVIII. Kulbcsapatok Horgász Világbajnokságán szektor bírói feladatok ellátására!  

Mint arról korábban beszámoltunk, 2018. június 23-24-én A Maty-éri Nemzeti Horgász Versenypályán kerül megrendezésre a XXXVIII. Kulbcsapatok Horgász Világbajnoksága. A Magyar Országos Szövetségtől, mint Sportági Szakszövetségtől a Horgász Egyesületek Csongrád Megyei Szövetsége kapott megbízást a Világbajnokság lebonyolítására.

Szövetségünk e felkérésnek a legjobb tudása szerint kíván megfelelni, ehhez azonban horgásztársaink támogató  közreműködésére is szükség van.

A F.I.P.S.e.d nemzetközi horgászversenyekről szóló szabályzatának 2. fejezetének B. pontja rögzíti, hogy a versenyzők mögé a rendezőnek bírót kell biztosítani.

A bírók feladata a verseny szabályzat betartásának felügyelete a felkészülés és a forduló során 08:00-14:30 között. Munkájuk a felkészülés megkezdését, azaz a horgászhelyek elfoglalásával jelző kürtszó elhangzásakor kezdődik (8:00 óra), ekkor foglalják el a részükre kijelölt helyet a versenyző mögött.  Ez időponttól figyelemmel követik a felkészülés menetét.  Forduló kezdetét jelző kürtszó után a részükre biztosított formanyomtatványon regisztrálják a felügyeletük alá tartozó egy vagy két versenyző által fogott halak darabszámát. Mind a felkészülés, mind a forduló alatt kontrollálják a szektorban közlekedőket, figyelemmel kísérik a hangjelzések betartását. Szabálytalanság észlelése esetén a szektorbírónak jeleznek. A bírók feladata a versenyzőjük mérlegelésével (kb. 14:30) zárul.

A Horgász Egyesületek Csongrád Megyei Szövetsége ezúton szeretné felkérni a megye horgászait, hogy nyújtsanak segítséget a Világbajnokság versenybírói gárdájának összeállításához, toborzásához.

Olyan személyek jelentkezését várjuk - név, telefonszám és lehetőleg e-mail cím - akik a verseny helyszínén az első napon 06:00 és 14:30 között, a második napon 07:00 és  14:30 között, de mind a két napon jelen tudnak lenni és el tudják látni a rájuk bízott feladatot. (A bírónak nem szükséges feltétlenül horgásznak lennie.)

A bírók részére a rendező az alábbiakat biztosítja:

  • rövid szabályismertető anyag ( e-mail-ben megküldve),
  • első forduló reggelén szóbeli felkészítés,
  • 1 db támlás, csővázas, összecsukható horgászszék,
  • 1 db profi horgász ernyő - COLMIC (2,2 m)
  • 3 db póló , sapka,
  • író eszköz, és író tábla,
  • parkolási lehetőséget az Olimpiai Központ területén
  • mind a két napon reggeli csomag, ásványvíz és 15 órától ebéd.

 A bírói jelentkezéseket  a beérkezés sorrendjében regisztráljuk és a szükséges  létszám feltöltéséig rögzítjük. 

 

Segítő együttműködésüket előre is megköszönve, horgásztársi üdvözlettel:

 

HECSMSZ

 


 


 


MAGYAR HORGÁSZKÁRTYA

SZOLUNÁRIS NAPTÁR

ORSZÁGOS VÍZJELZŐ SZOLGÁLAT

 ORSZÁGOS METEOROLÓGIAI SZOLGÁLAT

 













  
© 2017-2022 Horgász Egyesületek Csongrád Megyei Szövetsége