Hírek

Az év hala 2018-ban a balin

A Magyar Haltani Társaság honlapján rendezett közönségszavazás eredményeként 2018-ban a balin viselheti az Év Hala címet.

A három jelöltre összesen beérkezett ötezer-hétszázhetvenegy szavazat 38 százalékát kapta a verseny győztese, jelentősen megelőzve a második helyezett domolykót (33%) és a harmadik helyezett kövicsíkot (29%).

A balin (Leuciscus aspius) legszebb halaink egyike. Nyúlánk, mérsékelten magas, oldalról lapított testét apró, ezüstszín pikkelyek fedik. Ragadozó életmódjának megfelelően a szája nagy, szeglete a szem alá ér. Fogai nincsenek, de a menekülő zsákmány megragadását segíti, hogy az alsó állkapcsa elől kissé fölfelé hajlik. Úszóinak alakja és elhelyezkedése szabályos. A mélyen bemetszett farokúszó szürkés, az alsó úszók vörhenyesek. Nagyra növő faj, a magyarországi horgászrekord 10,54 kg.

Főként a nagyobb folyók nyílt vizét kedveli, ahol kedvenc tápláléka, a küsz is csapatokban jár, a kis folyóknak inkább csak az alsó, torkolathoz közeli szakaszán fordul elő. Jó alkalmazkodóképességét mutatja, hogy megél a nagyobb állóvizekben, sőt még a félsós tengeröblökben is, de a vízszennyezésre érzékeny. A balin az Európai Unió közösségi jelentőségű hala, a fennmaradását szolgáló úgynevezett Natura 2000-es területek egyik jelölőfaja. A magyarországi állományai stabilak, ezért horgászata a szabályok betartása mellett engedélyezett.

A Horgász Egyesületek Csongrád megyei Szövetsége a tavalyi évben - halgazdálkodása alá tartozó - állóvizeiben végzett balin telepítést,

Május 2.-án, 125 kg ~ 4.200 db (2,9 dkg/egyed); Szeptember 12.-én, 150 kg ~ 5.000 db (3,0 dkg/egyed). 

∑: 275 kg ~ 9.200 db

Kihelyezéssel érintett vízterületek: Atkai-holtág, Gyálaréti-holtág, Maty-éri víztározó.

A faj szerepel a Természetvédelmi Világszövetség Vörös listáján (IUCN), ugyanakkor természetvédelmi értéke európai szintű, Natura 2000 -es halfajunk. 

 

 

 

 


 


 


MAGYAR HORGÁSZKÁRTYA

SZOLUNÁRIS NAPTÁR

ORSZÁGOS VÍZJELZŐ SZOLGÁLAT

 ORSZÁGOS METEOROLÓGIAI SZOLGÁLAT

 













  
© 2017-2022 Horgász Egyesületek Csongrád Megyei Szövetsége