Hírek

Bronzérmes a Magyar Női Horgászválogatott

Bronzérmes a Magyar Női Horgászválogatott

Az Alcsiszigeti holtág versenypályáján rendezett XXIV. Női Horgász Világbajnokságon a Magyar Csapat harmadik helyezést ért el.

A VB mindkét fordulója a törpeharcsa horgászatról szólt. A szombati forduló elején minden csapattagunk ott volt a szektor élmezőnyében, percenként legalább 1 törpét fogva. Ekkor még nem sejtettük, amit a szövetségi kapitány Magyar Gábor nem sokkal a verseny vége előtt már megfogalmazott: a szépszámú hal, amit a lányok kihúztak ( bőven több mint fejenként 200 darabot, azaz 4-6 kg-ot ) elég is lehetett volna. Csakhogy a vetélytársak kevesebb hala nagyobb súlyú volt a végelszámolásnál.

Az első fordulóban a csehek szereztek vezetést 26 ponttal. 3 és fél pont volt a Spanyol és a magyar csapat hátránya, de nagyobb súllyal az ibériai csapat lett második. Ez tehát akár bőven behozható előny volt. Akkor is ha tudjuk, hogy a horvátok, a franciák és a hollandok mindössze 1-4 pontnyira voltak tőlünk.

A vasárnapi második fordulóban tovább zajlott a törpeharcsa fogás, amit néha-néha tört meg egy keszeg vagy kárász fogása. A kiélezett küzdelemben hiába követték nyomon a csapatvezetők azt, hogy melyik versenyző hány darab törpét fogott, azt nagyon nehéz volt hátulról megítélni, hogy azok melyik mérettartományba esnek és a végelszámolásnál mit érnek majd.

Vasárnap a forduló végét jelző kürt szó után 14 órakor megkezdődött a mindent eldöntő mérlegelés ( Zárójelben jegyezzük meg, hogy a HECSMSZ halőri csoportja oroszlánrészt vállalt a világbajnokság mérlegelésének lebonyolításában )

A forduló szektoreredményeinek összegezése bizonyította, hogy a Spanyolok jelentősen - 11,5 pontot javítva amúgy sem rossz első napi teljesítményükön megszerezték a világbajnoki címet. Az első fordulóban 1 ponttal mögöttünk álló franciák 4,5 pontot javítottak, míg a mi csapatunk csak másfél ponttal tudott javítani szombati eredményén, így mivel a csehek jelentősen visszaestek csapatunk a franciák mögött a dobogó harmadik fokára állhatott.

Eredmények

 

 

Az egyéni versenyben Kovács Hajnalka az első napi szektor második helyezése mellett vasárnap szektor győzelmet aratott, ami az egyéni összesítésben szintén bronzérmet ért.

 

 

 

A BRONZÉRMES MAGYAR NŐI HORGÁSZ VÁLOGATOTT

 

 

A teljes csapat (balról jobbra): Szilvási Szilárd másod kapitány, Deli Ibolya,Walter-Barna Diána, Gyulánszki Nikolett, Magyar Gábor szövetségi kapitány, Hoffer Réka, Rudnay Csilla, Kovács Hajnalka, Walter Tamás manager.

 

A HECSMSZ nevében Gratulálunk a bronzéremhez!

 


 


 


MAGYAR HORGÁSZKÁRTYA

SZOLUNÁRIS NAPTÁR

ORSZÁGOS VÍZJELZŐ SZOLGÁLAT

 ORSZÁGOS METEOROLÓGIAI SZOLGÁLAT

 













  
© 2017-2022 Horgász Egyesületek Csongrád Megyei Szövetsége